Jöttünk, láttunk, visszamennénk!

Hamarabb lépnek a középkorba az emberek, emiatt aggódik a gazdaság, az egészségügy és a ráncosodók is.

?Korábban a 40 év számított a középkor mérföldkövének, ez mostanra már 35-re mérséklődött.? ? mutatott rá a Philips Egészségügyi és Jóléti Központ által végzett kutatás.

?A stresszhelyzetek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek korábban érzik középkorúnak magukat, és öt évet veszítenek a fiatalságukból.? ? nyilatkozta az amszterdami székhelyű központ.

?A gazdaság és egészségügy okozta stressz miatt érzik úgy az emberek, hogy a középkor már fiatalabb korban elkezdődik.” ? mondta Katy Hartley, a központ igazgatónője, majd hozzátette – “az adatok arra engednek következtetni, hogy már 35 éves korban elkezdődik.?

Kutatást végzett a 35 évesek körében a Philips. Kiderült, hogy a megkérdezettek 80 százaléka aggódott a gazdaság, háromnegyed részük pedig az egészségügy miatt is. Ez alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a stressz faktorok listáját a gazdaság vezette, az amerikaiak 74 százaléka aggódott a probléma miatt. Ez duplája a 2004-ben mért eredményeknek. A megkérdezettek fele állította, ha megbetegedne, elsőként egy orvostól kérne információt, csak aztán használná az internetet.3598Nem látják reálisan saját egészségüket az amerikaiak. ?Csupán 39 százalékuk gondolja magát túlsúlyosnak.? ? derül ki a kutatásból. Ezzel szemben a Nemzetközi Egészségügyi Központ Statisztikai Hivatala rámutatott, hogy valójában 67 százalékuk túlsúlyos, vagy elhízott.

?Úgy tűnik, az amerikaiak természetesen veszik, ha valaki túlsúlyos. Az említett adatok pedig alá is támasztják mindezt.? ? mondta el Hartley. Bár a legtöbben azt állítják, jó egészségben vannak, csupán 51 százalék gondolja úgy, hogy olyan fitt, mint amilyennek lennie kellene, 66 százalék pedig többet akar mozogni.

?Az orvosoknak továbbra is fontos szerepük van. Az emberek 53 százaléka még mindig az orvost tekinti elsődleges információforrásnak, és csupán másodiknak az internetet.? ? közölte az igazgatónő. Legtöbben a családra, a barátokra fordítanak nagyobb figyelmet, valamint az egészségük fejlesztésére, míg a munka és a fizetés kevésbe fontos.

?Eleinte jó, ha mindannyian egészségesnek érezzük magunkat. Azonban azt hiszem, ha egy kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy az amerikaiak azért küzdenek, hogy elég időt fordítsanak a családra, a munkára, valamint a gazdaságra és a stresszre is.? ? mondta el Hartley.

Forrás: