Alvás – Biztonságos a melatonin használata?

A melatonin használata egyre népszerűbb az alvászavarral küzdők esetében. Az alvás nehézségei komolyan rányomják bélyegüket mindennapjainkra. Aki rendszeresen nem tud aludni, egy idő után bármit megtesz, hogy végre elnyomja az álom.

Manapság a súlyos esetekre is van megoldás: a melatonin szedése. De vajon valóban biztonságos-e?

Azon kívül, hogy fáradt, ingerült lesz és nem tud megfelelően koncentrálni a mindennapokban, az alvási nehézségekkel, alvászavarokkal küzdő ember hosszútávon szervezetét is súlyos veszélyeknek teszi ki.

Akad, aki évek, sőt évtizedek óta nem tud jól aludni. Így volt ezzel a British Columbiában élő Isabel Wazny is (63), akinek álmatlansága az idő előrehaladásával egyre csak rosszabbodott s nyugdíjba vonulása után úgy döntött, egész éjjel fennmarad – míg nem egy orvos altatók helyett melatonin pirulákat írt fel neki. Soha addig nem tudta végigaludni az éjszakát – a melatonin használata viszont teljesen megváltoztatta életét.

Isabel egyike azon, alváshiányos embereknek, akik az egykor ismeretlen hormonhoz fordultak segítségért, melyet „alvás hormonnak” is szokás nevezni.

Amerikában napjainkban széleskörben elterjedt a használata, az emberek több mint 425 millió dollárt költöttek 2018-ban melatoninra, 2012-ben csak ennek a felét, nagyjából 259 milliót – írja a Nutrition Business Journal.

Több mint 3 millió felnőtt és közel félmillió gyermek szedi ezt a hormont, s a számuk várhatóan növekedni fog, minél több alvással küzdő család fedezi fel az olcsóbb és természetes megoldásért a melatonin használatát.

Csakhogy a melatonin használata hátrányokkal is jár: a komplex hormon miatt 3 dolgozót tartóztattak le Illinois államban. 2 éves gyermekeknek adtak melatonin gumicukrot annak érdekében, hogy felgyorsítsák elalvásukat. Amikor a rendőrök faggatták őket, azt mondták: úgy gondolták, a melatonin biztonságos, hiszen vény nélkül is kapható.

A gond éppen ez: a hormon tabletta használata – a rossz alkalmazással egyetemben – egyre nő napjainkban.

Több olyan esetet is regisztráltak, melyekben a mérgezési központot hívták a fogyasztók. 86 százalékban nőtt az ilyen hívások száma, mióta 2014 és 2018 között egyre több gyermek is szedi a hormont. Január óta közel 30 ezer telefonhívás a melatoninnal volt kapcsolatos – és 24 ezer, azt fogyasztó gyermek 12 év alatti.

Szakemberek szerint sokan úgy tekintenek a melatoninra, mint valami vitaminra, noha az egy hormon. Egyszerű természetes módszernek fogják fel használatát és elsiklanak a veszélyei felett.

Ha a melatonin hormont megfelelő dózisban és időben szedik, akkor valóban javítja az alvást, s a repülős időzónaváltások okozta probléma –a jet lag –, vagy az egyhuzamban éjszakázás és egyéb cirkadián ritmuszavarok hatásait. Egyesek számára enyhe hipnotikus hatása is lehet.

Az általános álmatlanság orvoslására azonban kevésbé javasolt – különösen nem gyerekeknél.

A melatonin használata rövidtávon biztonságos, de a hosszútávúról keveset tudunk.

A melatonin hormont 1958-ban fedezték fel – azért termeli a szervezet, hogy segítsen szabályozni cirkadián ritmusunkat, avagy természetes testóránkat. A fény kontrollálja: ahogyan a napfény elmúlik, a melatonin szintje emelkedni kezd, 1-3 órával a lefekvési idő előtt, s ezzel arra sarkall bennünket, hogy álmosak legyünk. S amikor reggel ismét van természetes fény, jelez az agynak, hogy ideje ébredni.

A melatonin alvásszabályozó és nem alvásgenerátor. 1980 óta táplálékkiegészítők készítői ígéretes alvássegítőként kísérleteztek vele laboratóriumi körülmények között. Tanulmányok szerint azonban az esetleges álmatlanságra gyakorolt hatása enyhe mértékben jó.

Egy, 15 tanulmányt magába foglaló vizsgálat rámutatott: átlagosan 3,9 perccel előbb alszanak el azok, akik használják, és 13 perccel tovább tart alvásuk. Egy másik szerint 7 perccel előbb alszanak el a melatonin alkalmazói és 8 perccel toldják meg alvásukat. Vagyis, mivel a szervezet természeténél fogva is termel melatonin hormont alvás előtt, ha hozzáadunk még, az olyan, mintha egy óceánba hordanánk vizet. Egyeseknek segít, másoknak kevésbé.

Aki alvásproblémákkal küzd, annak érdemes kipróbálni, de csak a megfelelő dózisban is időben!

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.