Elektronikus fény kontra alvás

Nem lehet úgy jót aludni, ha előtte az ember nagyon fényes dolgot nézeget. Az elektromos berendezések zavarhatják az alvást.

Egy új felmérés azt sugallja, hogy sok amerikai veszteget el értékes perceket az alvásidejéből, mert közvetlenül lefekvés előtt a telefonjuk, a tévéjük vagy a számítógépük elektronikus fényében időznek.

A Nemzeti Alvás Alapítvány felmérése nem bizonyítja azt, hogy az elalvás előtt tapasztalt erős fény megzavarja a pihenést. Néhány szakember azonban javasolja, hogy lefekvés előtt egy órával már érdemes lejjebb csavarni a világítást, illetve tartózkodni az e-mailek olvasgatásától és a késő esti tévéműsoroktól. 1 508 embert kérdeztek ki, 13 és 64 év közöttieket. "Az elalvás nem kapcsolóval működik. Nem merülünk álomba csak attól, mert a párnára hajtjuk a fejünket." – mondta Allison G. Harvey, a Kaliforniai Egyetem alvásspecialistája és pszichológus professzora

munka48020

"Időbe telik, míg este elcsendesedünk és megnyugszunk. Erős fényviszonyok között esélyünk sincs ráhangolódni az éjjeli pihenésre." A tanulmány egészében véve azt mutatja, hogy az amerikaiak nagy többsége nem alszik eleget, 63 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy tudna többet is. A megkérdezettek 95 százaléka használ valamilyen elektromos berendezést (tévé, számítógép, videojáték vagy mobiltelefon) a lefekvés előtti órában, hetente legalább 5 alkalommal. A 30-64 év közöttiek nagyjából kétharmada gyakran tévézik, mielőtt elaludna, a fiatalabbaknak csak a fele. Ők inkább sms-eznek ebben az időszakban.

A gond az, hogy az alvás előtti erős fényinger megzavarhatja a bioritmust, elnyomhatja az alvást elősegítő, melatonin nevű hormon kibocsátását. De tényleg ennyire rossz az alvás szempontjából? Harvey szerint a felmérés ezt nem igazolja, de mégis azt gyanítja, hogy a fény jelenti a probléma gyökerét. Dr. Matt Travis Bianchi, a bostoni Harvard Orvosi Egyetem alvásspecialistája szerint az alvás előtti fény kérdése bonyolult: nem minden fény hat egyformán a szervezet ciklusaira.

A_jo_alvas_negy_legfontosabb_kriteriuma_13

Ráadásul mindenki másképp reagál ugyanannyi fényre. "Akadt egy-két betegem, akiket szinte megmérgezett a fény. Ha késő este erős fény érte őket, egyáltalán nem tudtak elaludni. Az ellenkezőjére is akadt már példa: vannak akik lámpafénynél vagy működő tévé mellett alszanak, és semmilyen problémájuk nincs."

Mit lehet tenni a jobb alvás érdekében?

Harvey javasolja az elektronikus eszközök használatának kerülését. "Igyekezni kell egy nagyjából rendszeres ritmust kialakítani, reggel lehet erősebb fényt használni, este pedig tompábbat. Fontos a rendszeres testmozgás, és a lefekvés előtti 30-60 perces fokozatos lenyugvás."

Bianchi szerint, aki semmiképp nem tud lemondani a tévézés vagy a számítógépezés örömeiről, használjon olyan szemüveget, mely kiszűri a legkárosabb sugárzásokat. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy más is állhat az alvászavarok hátterében. Például az, ha valaki olyan e-mailt olvas lefekvés előtt, amin felzaklatja magát.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: