Túlsúlyos és buta gyerekeket nevelünk?

Magyarországon az 1-3 éves gyerekek táplálási szokási bizonyítottan hiányosak ? derül ki egy hiánypótló felmérésből.

Legnagyobb probléma, hogy a szellemi fejlődésükhöz nélkülözhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget, sóból viszont négyszer annyit, mint kellene.

Magyarországon hiánypótlónak számító, városi reprezentatív felmérést készített a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amely során 211 édesanya három napos táplálási napló kitöltésével segített az 1-3 éves magyar gyermekek tápláltsági állapotának felmérésében. ?Egyértelműen kirajzolódott a kutatásból, hogy a magyar lakosság rossz táplálkozási szokásai már kisgyermekkorban tetten érhetők: ugyanis minden harmadik gyerek biztosan vashiányos, és 80 százalékuk nagyon kis mennyiségben kap szervezetének szükséges vasat? ? kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Dr. Szabó László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.

?Bár a vasszint utólagos kezeléssel helyreállítható, de a vashiányos étrend visszafordíthatatlan következményekkel is járhat: negatív irányba befolyásolja a szellemi fejődést, viselkedési zavarokat okozhat, és háttere lehet a későbbi rossz iskolai teljesítménynek is? ? magyarázta Dr. Zonda Igor, házi gyermekorvos. ?Épp ezért egyetlen megoldás a csecsemő-illetve kisdedkori vashiány megelőzése vasban dús ételekkel.?

Naponta 8 milligramm az ajánlott vasbevitel, ám ezt a mennyiséget 13 liter tej, 6 kilogramm brokkoli, vagy egy kilogramm vörös hús elfogyasztásával lehetne elérni. ?Mivel ez lehetetlen, ezért érdemes a szigorúan ellenőrzött bébiételeket és tejtartalmú gyermekitalokat is beiktatni a kisgyermek étrendjébe? ? fejtette ki Schmidt Judit, dietetikus szakember. Hozzátette továbbá, hogy otthoni kíméletes főzéssel is meg lehet őrizni az ételek, például a brokkoli, lencse vagy spenót vastartalmát, de magas rosttartalmuk miatt csak kevés vas képes belőlük felszívódni.8473Ezért is ajánlja valamennyi szakember, a napi 4 deciliter tejalapú italok fogyasztását a gyermekek számára, mert ez a mennyiség pontosan fedezi a napi 8 milligrammnyi vas szükségletet, és 1-3 éves korban kiemelt szerepe van a gyermekek tejalapú táplálásában. ?Kerülni kell azonban a tehéntejet, és 2-3 éves kor előtt nem ajánlott rendszeresen kínálni vele a kisgyereket, mert korai időszakban fokozza az allergia és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát? ? egészítette ki Dr. Szabó László.

Továbbá problémát jelent, hogy a gyermekek négyszer annyi sót esznek meg különböző élelmiszerek – mint például a fehér kenyér, sajt, felvágottak, üdítő italok – fogyasztása által, mint arra szükségük lenne. Ezáltal pedig nagyobb eséllyel lesznek majd szív-és érrendszeri betegek, valamint magas vérnyomással küzdő felnőttek, mint a normál nátriumfogyasztó társaik. ?Hozzáadott cukorból is sokat kapnak a kicsik? ? mondta Dr. Szabó.

?Megdöbbentő az adat, melyet a hiánypótló felmérés mutat: nincs olyan 1-3 éves gyerek, aki naponta minimum egyszer ne enne édességet, és 70 százalékuk naponta legalább két alkalommal kap valamilyen cukrozott élelmiszert? ? emelte ki az MGYT elnöke. ?Így pedig folyamatosan nő a korai elhízottak és a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők száma.?

Épp ezért a kutatás eredményei megerősítették a Gyermekorvosok Társaságának tagjait, hogy frissíteni kell az érintett szakemberek és szülők tudását: ?Kisbögre és Tudomány? címmel felvilágosító programot indítanak még az idén, melynek célja, hogy korszerű táplálási ismeretekkel segítse a kisgyermekek egészséges fejlődését védőnők és gyermekgyógyászok ismeretinek bővítésével.

?Hosszabb távú célunk pedig elkészíteni az 1-3 éves korosztályra szabott hivatalos táplálási ajánlást? ? tette hozzá Dr. Szabó. ?Valamint a reprezentatív kutatást a következő években is elkészítjük, hogy fel tudjuk térképezni a táplálási hiányterületeket, és nyomon tudjuk követni a remélhetőleg pozitív változásokat.?

Forrás: